Haszontalan kalcium formák

Több írásomban és előadásomban kritizáltam már a kalcium fogyasztást abban a formában, ahogy manapság javasolják orvosok és kereskedők egyaránt.

Ismét olvastam egy publikációt, ami azt vizsgálta, mekkora haszna van egy kalcium tablettának. A vizsgálat valódi mérésen alapuló placebo kontrollált kísérlet volt és az derült ki belőle, hogy a kalcium-karbonát alapú étrendkiegészítők nem hogy emelnék volna a szövetek kalcium szintjét, hanem éppenséggel csökkentették bizonyos kalcium formák esetében.

ko.jpgKalcium-karbonát a haszontalan

Számtalan néven van kalcium-karbonát forgalomban. A piacon kapható kalcium tartalmú étrendkiegészítők 99%-a ezt tartalmazza. Gyakorlatilag nem más, mint a közismert kavics. Elmeszesedett váza egykor élt tengeri állatoknak és növényeknek. Mindegy, hogy korall, kagyló vagy moszat volt, míg élt. 

Kalciumot a tyúkoknak, disznóknak és teheneknek

A szerves kötésű kalcium a legjobban hasznosuló forma. Tulajdonképpen akkor járnánk a legjobban ha a kalcium szükségletünket úgy biztosítanánk, hogy jól ellátjuk vele az állatokat, amiket majd később megeszünk. Ezzel nem is lenne baj, de azt számoltam ki, hogy 10000 kalóriát kellene naponta megennünk vegyes étrendet követve, ha abból szeretnénk a hivatalosan javasolt mennyiséget elfogyasztani kalciumból. Ez még egy élsportolónak is sok.

Kalcium-kelát

Évekig voltak forgalomban az úgynevezett kelát kötésű kalciumot (és más ásványi-anyagokat is) tartalmazó étrendkiegészítők, amiket aztán a hivatalok betiltottak. Miért is?

Ezekben a kalcium kötve volt szervesen aminosavakhoz, amitől a szervezetünk nem kavicsnak érzékelte, hanem ételnek és hajlandó volt megemészteni. Igen jól hasznosuló forma volt ez, de feláldoztuk a gyógyszeripar oltárán.

Kalcium-citrát

Ma a legjobban felszívódó és még kapható forma az étrendkiegészítők piacán. Különböző módon mérve azt találták, hogy sokkal jobb hatékonysággal jut a véráramba, mint az egyéb formák.

Nagyjából ötször-tízszer több kalciumhoz jut a szervezetünk azonos mennyiségű kalcium-citrátból, mint a kalcium-karbonát formából. Ezzel kapcsolatban több vizsgálatot végeztek és változatos eredményeket publikáltak, de e két érték között vannak a megbízható vizsgálati eredmények.

A kérdés az, hogy mi a jobb a szervezetünknek? Ha beviszünk egy gramm kalcium-karbonátot és hasznosul belőle 40mg vagy ha megesszük ennek egy tizedét kalcium-citrát formában és ugyanannyi hasznosul belőle. A válasz természetesen az azonos biológiai értékű, de kisebb mennyiséget jelenti, mivel a felesleges kalcium-karbonát kiválasztása terheli a szervezetünket és semmi értelme sincs.

Rosszabb, mint a semmi

A hivatkozott vizsgálat ráadásul kimutatta, hogy megdöbbentő, de az étkezés közben elfogyasztott kalcium-karbonát alapú (korall-kalcium) tabletta nemhogy növelte volna a vér kalcium-szintjét, hanem csökkentette némileg azokhoz képest, akik nem kaptak. Ez azt jelenti, hogy az ételeinkben természetes formában megtalálható kalcium hasznosulását egyenesen lerontja a kalcium-karbonát azonos időben történő elfogyasztása.

Ha bármi haszna van a kalcium-karbonát tablettának, az kizárólag éhgyomorra elfogyasztva van neki.

Magnéziummal és D3-vitaminnal citrát formában

Mivel a kalciumot sosem alkalmazhatjuk magnézium nélkül, az 1:2 arányú magnéziumot is tartalmazó citrát formát kell fogyasztani, amennyiben tartósan a csontok és a fogak egészségéért akarunk tenni valamit.

A D-vitamin számtalan folyamatban vesz részt a szervezetünkben, beleértve a kalcium és egyéb ásványi-anyagok beépülését a csontokba és a fogakba. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy olyan természeti népeknél, akik az európai ember kalcium fogyasztásának negyedét sem eszik meg naponta, szinte ismeretlen a csontritkulás és a fogszuvasodás. Ennek talán a bőséges D-vitamin ellátottság áll a hátterében.

Forrás: Demecs István természetgyógyász